Magyar Nemzeti Bank – Gépészet Daruzása Távtartóval – Teherkötözés & Emelésirányítás – Emelőeszköz Bérbeadás

Az év legkiemelkedőbb munkájával zárult 2023 a számomra. Nagy megtiszteltetés ért, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank felújítás alatt lévő épületére daruzhattunk gépészeti berendezéseket, főleg hőcserélőket és egyéb alapvetően klíma jellegű berendezéseket.

Toronydaru emel hőcserélőt az eszközeinkkel, illetve a személyes helyszíni irányításommal.

Egy összetett, négy napos feladatról volt szó, ahol minden nap emeltünk a „téten”. Egyre nagyobb súlyokat, egyre nagyobb terjedelmű gépeket, egyre szűkebb helyre kellett bemanővereznünk. A gépek terhekötözési oldalról nézve is egyre komplexebbek voltak.

Rengeteg új eszközt szereztem be a feladat tisztességes elvégzéséhez.

Az első 1-2 tonnás, 2-3 méter hosszú gépeket toronydaruval, 4 pontos megkötéssel, 1 távtartóval emeltük. Az utolsó, 12 méter hosszú, 12 tonnás gépet -a megrendelő által biztosított- 450 tonnás daruval, 8 pontos megkötéssel, 2 távtartóval emeltük. Az utolsó emeléshez több, mint 65 méter „selyem” körkötelet, 26 félszemet használtam. Technikai értelemben egyenlő súlyeloszlás mellett, gyakorlatilag vízszintben állt a teher, annak ellenére, hogy egyik irányban sem volt középen gyárilag a súlypontja.

450 tonnás daru emel 12 méter hosszú, 12 tonnás gépet Budapest belvárosában, a mi teherkötöző eszközeinkkel és az irányításommal.

Büszke vagyok erre az emelésre. Bakancslistás dolog volt ez számomra és ez a feladat lehetőséget adott sok kicsi régóta várt részfeladat kipipálására is. Például hét évvel a 2016-os legyártásuk után, lehomokszórattam az első pár legyártott távtartónkat és gyönyörű porfestést kaptak erre a feladatra. Számomra személyes, jelképes üzenete van annak, hogy a legelső darabokkal végeztem el ezeket az emeléseket. Minden a helyére került.

A 450 tonnás árnyékában várakoznak a porfestett távtartóink.

Annak ellenére, hogy a legutolsó 12 tonnás emelés -szó szerint és átvitt értelemben is- leárnyékolt mindent, azért előtte is voltak gyönyörű emeléseink. Például a nagyságrendileg 5 tonnás berendezések toronydarus emelése is 100%-os koncentrációt igényelt, amit ezúton is köszönök a toronydaruk kezelőinek, Csabinak és „Laci bácsi”-nak. Szép volt!

Munkában a távtartóink és az új 5 tonnás kötelek.

Összességében az egész csapat nagyon jól teljesített az első perctől fogva. Nem kis feladat jól ütemezetten levezényelni egy ilyen projektet, tényleg le a kalappal mindenki előtt.
A nagyon szűken, szorosan -jellemzően targoncával megrakott-, majd általunk toronydaruval lepakolt kamionok rakományainak biztonságos mozgatásához néha tényleg minden kézre szükség volt a helyszínen, számomra pedig az előkészületek voltak nehezek.

Toronydaruk „váltásban”.

Emelésirányítás – Kérj ajánlatot most: autodaruzas@gmail.com

Gyakorlatilag kis túlzással az összes gép „váltásban” került a helyére. A munkaterület adottságai miatt, az egyik daru emelte a kamionról egy ideiglenes pozícióba a gépeket, majd átakasztottunk egy másik toronydarura, amely már elérte a végleges rendeltetési helyét a berendezéseknek. Volt olyan eset, hogy közel maximális terheléssel tette le az első daru és szintén „kimaxolva” vette fel a második daru. Nem sok mozgásterünk maradt.

Teherkötözés & Emelésirányítás

Valahogy az évek során az ilyen jellegű fejtörők megoldása vált az egyik legfőbb motivációmmá. Minél inkább nehezebb, összetettebb, felelősségteljesebb a feladat, annál inkább érzem sajátomnak. Ebben az esetben is szinte minden gép egyedi kötési módot igényelt, általában eltolt súlyponttal, ami ha nincs megfelelően kezelve, akkor pillanatok alatt „kiborulhat” a kötésből a teher, vagy egyszerűen csak eldeformálódik, ami ebben a kategóriában egyenlő az anyagi totálkárral, sok más következmény kár mellett.

6 pontos aszimmetrikus kötés 2 távtartóval – a teher teljesen vízszintben.

Az emelési utasítások alapján az ember felállít egy emelési koncepciót, aztán a helyszínen korrigál, ha szükség van rá – de elmondhatatlan, hogy mennyire fontos, hogy hogyan. Sokan elfelejtkeznek arról, hogy a távtartók, az emelőhimbák mennyire megváltoztatják a dolog fizikáját. A „kicsit ferde, toldunk bele egy félszemet” típusú helyzetekből nagyon könnyen lehet hosszas, sötétben tapogatózó és drága útkeresgélés, ha nem a megfelelő módon avatkozunk be az egész geometriájába. Itt már nem elég ösztönből „ráérezni”.

Ingyenes Emeléstechnikai Szaktanácsadás: 06-30-4546-515

2016 – az első munkánk a távtartókkal.

Hét nagyon hosszú évvel a kitalálásuk után, nagyon intenzív használat mellett sem változtatnék semmit az eszközeinken. Ezek a típusú emelések a védjegyemmé váltak, ebben a játékban egész jól állunk az eddigi tapasztalatok alapján. Vannak hasonló megoldások, de azt egyik se tudja, amit az általunk kitalált rendszer tud. Igazi célszerszám.

Speciális Távtartós Emelések: autodaruzas@gmail.com

2016 – az első tesztek a saját L200-as pick-upunkat emelve.

Volt valami egészen különleges élmény ebben a munkában. Ott álltam a 450 tonnás alatt ugyan azzal az autóval és ugyan azokkal az eszközökkel a platón mint az első teszteknél és azt kívántam, bárcsak láthatná ezt édesapám, bárcsak ő is a részese lehetne ennek és mennyire büszke lenne erre az egészre annak ellenére, hogy csak egy „kis fogaskerék” voltunk a nagy gépezetben – még akkor is, ha az egy elég fontos összetevő volt.

Teherkötözés – Emelőeszköz Bérbeadás: 06-30-4546-515

Korán reggel a munkaterületen várakozik az L200, mögötte a 450-es.

Az ilyen munkák nálam mindig kiemelt figyelmet kapnak és azt vettem észre az évek során, hogy a technikai kérdéseken felül ez valamilyen módon személyes hozzáállás kérdése is. Én „rablóból lettem pandúr” abban az értelemben, hogy mai napig aktívan dolgozom darukezelőként, építettem már saját csapatot, vezettem kisebb-nagyobb projekteket és ugyan azt a problémát több nézőpontból is látom. Ismerem minden szereplő elvárásait.

„Bepillantás” a gépházba, nyitva a 450 tonnás burkolata.

Egy kisebb „pillanatnyi” műszaki hiba, egy „elfáradt” mágnes szelep miatt lehetőségem nyílt szemügyre venni a 450 tonnás hidraulikus vezérlésének a szerelvényeit. A hibát profin, a lehetőségekhez képest hamar elhárították az emelés előtt. Érdekes volt ezt is meg- és át-élni. Enyhült a modern gépek szervízelésével kapcsolatos rettegésem azon keresztül, hogy egy kicsit élőben részese lehettem egy ilyen helyzetnek, de „finoman” sem vágyom rá.

Hatalmas gép, hatalmas felelősség.

Érdekes gondolat, hogy mennyivel másképp éltük volna meg ugyan azt, ha emelés közben válik mozgásképtelenné a fő csörlő, ahogy a hiba is egyik napról a másikra előjel nélkül jelentkezett, ráadásul egy nem olyan rég cserélt komponens hibásodott meg. Rengeteget foglalkozom a kockázatértékelés matematikájával, filozófiájával. Ezek azok a helyzetek, amiket nem lehet közös nevezőre hozni, egyenletbe foglalni és/vagy leegyszerűsítve számszerűsíteni. Tapasztalati úton mégis ad egy értékes „bölcsességet”, ami használható.

Látkép „csata előtt”. Az L200 és sok-sok erősebbnél-erősebb kötél.

Összeállt erre a munkára egy nagyon erős „csomag” a részemről, ami főleg egy univerzálisan nagyon jól összeválogatott, nagyon jól használható és végletekig jól dokumentált eszközcsomag, amivel minden féle méretű darus emelést nagyon jól ki tudok szolgálni. Érték az eszköz, de a legnagyobb érték a beletett munka, a tárolás, a rendszerezettség, a dokumentáció. Azt érzem, hogy ez most fent van a felső polcon.

Egyedi azonosítás a köteleimen, a gyári adatokon felül.

Sok egyéb más apróság mellett, ezek a kötelek egyedi, saját jelölésekkel is rendelkeznek, hogy használat közben pillanatok alatt eldönthető legyen, hogy az azonos színű és teherbírású körkötelek közül most a 2-3-4 vagy 5 méteres végét ragadtam-e meg éppen.

Szerszámok, praktikusan rendszerezve.

Erre szoktam azt mondani, hogy: „A biztonság megfizethetetlen! – de nálunk kedvező feltételekkel bérelhető.”  Próbálom tovább vinni, amit tanultam, amiben felnőttem az összes nehézségével együtt és csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer kifizetődik a rengeteg munka és a befektetett energia.

12 tonna nehéz, 12 méter hosszú gép repül 46 méter oldaltávolságra.

Összességében ez a munka rengeteg pluszt adott – az egy másik kérdés, hogy ez a „gázfröccs” szinte csak arra volt elég, hogy ne fulladjon le a motor, de az tény, hogy feltöltött – mint egy hegymászót egy újabb csúcs meghódítása.

Új, 10 tonnás darumérleg a teherpróbák előtt.

Bérelhető 10 tonnás darumérleg: 06-30-4546-515

Amikor ott lóg az ember feje felett „Damoklész kardja” – ebben az esetben például egy 12 tonnás, 12 méter hosszú hőcserélő formájában, akkor kifejezetten jó érzés tud lenni, hogy azért mindent háromszor tesztelt le és nézett át előtte. Ebben a „műhelymunkában” volt nagy segítség az új 10 tonnás darumérlegem, ami a régit váltva újra teret engedett minden teherpróba tisztességes elvégzésének.

Gémek tengerében a 8 pontra felfüggesztett gép.

Legyen szó 16, 20 vagy 450 tonnás daruról, kicsi vagy nagy emelési projektről, ha kiemelten fontos a biztonság, akkor szívesen állunk rendelkezésre.
Számunkra első a biztonság!

A bejegyzés kategóriája: Autódaruzás, Budapest, Daru, Daruzás, Egyéb, Éjszakai Emelések, Emelés Távtartóhimbával, Emelési Asszisztencia, Emelési Terv Készítése, Emelőrúd - Köracél, Gépek Daruzása, Gépmozgatás, Gépszállítás, Légkezelő Berendezés Daruzása, MNB, Páros Emelés, Precíz Mérés Darumérleggel, Távtartó Himba, Toronydaru Kiszolgálása
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.