Budapesti Műszaki Egyetem – Speciális Daruzás – Ez az életünk…

Hatalmas megtiszteltetés ért, a szakmánk és -számomra- a magyar tudományos élet egyik templomában daruzhattunk. Ezúttal a kihívás is méltó volt a nap végi ünneplésre.
A Budapesti Műszaki Egyetem, „F” épületének második emeleti ablakán kellett kivarázsolnunk hatalmas és elképesztően masszív, közel két tonnás asztalokat.

Előkészületek – Speciális Segédgém azaz „Jib”, változtatható dőlésszöggel, forgószemmel. Budapest, BME, 2020.

Daruzás – Emelés – Tervezés – Szervezés:
+36-30-4546-515

Korábban is volt szerencsénk a BME-en daruzni, akkor is remek pillanatokat éltünk át édesapámmal, akkor még a kis 8 tonnás Star 266 típusú darunkat irányítva, – erről ide kattintva olvashattok.

Édesapám 5 évvel ezelőtt, a Star darunk kezelőfülkéjében. Budapest, BME, 2015.

Ezúttal hatalmas volt a tét. Amúgy is minden második kifejezésem munka közben a „kockázatértékelési szempontból„, de 2,5 méter mélyen benyúlni egy speciális segédgémmel a műemlék védelem alatt álló épületbe, ott gépmozgató eszközökkel manőverezni a közel két tonnás asztalokat, majd egy elképesztően rövid kötéssel rögzíteni a daruhoz és fix kötési ponttal kiemelni, úgy, hogy ne okozzunk kárt…

Speciális Emelési Feladatok Korrekt, Precíz Kivitelezése:
autodaruzas@gmail.com

Évekkel ezelőtt kifejlesztettünk egy speciális segédgémet, amivel az öreg Tátra darunk lehetőségei megsokszorozódtak. Többféle adapterrel olyan személyre szabhatóvá vált, hogy öröm vele dolgozni.

Abban hiszek, hogy a ma megvívott csatákat mindig az előző napok felkészülésével nyerjük meg. Minden alkalommal a legapróbb részletekig kidolgozott tervvel vágok bele egy ilyen munkába, a kritikus részekre alternatívákat kutatva. Új, erre a munkára készíttetett láncokkal végeztük az emelést, sokszorosan túlbiztosítva, összecsúszás ellen is védve.

Kövess minket Facebookon: Daruzas.hu Facebook Oldal

Az első emelés. A nagylátószögű fotó torzítja a perspektívát – nem adja vissza a szögeket.

Elképesztő érzés volt, amikor folyamatos, dupla megerősítéses kommunikáció mellett, szépen lassan először nyúltam be a fal síkján belülre. Mint láncfűrésszel borotválkozni – hatalmas, brutális erő a hímes tojással szemben. A rádió távirányítás hiányát remek, összeszokott csapattal sikerült pótolni. Az autódarut lentről kezeltem, gyakorlatilag vakon.

Kövess minket Instagrammon: Daruzas.hu Instagram

18 méter gém az épületen kívül, 2,5 méter az ablakon keresztül az épületben.

A nap elején mindig megbánom, hogy elvállalom az első lehetetlennek tűnőt is. A nap végére mindig megajándékoz az élet egy új lehetőséggel cserébe. Most az egyik legnagyobb hazai darus cég egyik tulajdonosát fújta elém sors, aki ironikus módon azt az autót vezette, ami elszállította azt, amit mi kiemeltünk. Fantasztikus beszélgetés és élmény volt.

Nézd meg a YouTube Csatornánkat – Kattints Ide!

Légi felvétel a munkánkról. Körbeöleli a darunkat a Műszaki Egyetem „F” épülete. 2020.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy az emelések közötti 5 perces, szusszanásnyi szünetekben mély interjút készítek a kollégával, akiknek talán a legnagyobb autóra szerelt darujuk van itthon. Szürreális volt, hogy én éppen a 35 éves Tátrával szedegetem a pókhálót a második emeleti -egykori folyosó- sarkából és azzal beszélgetek közben, akinek a 220+ milliós gépe az egyik top ma itthon. Rögtönzött szakmai kerekasztalbeszélgetés.

Ingyenes Emeléstechnikai Tanácsadás: +36304546515

Lóg az utolsó fogás a speciális segédgémen. Jól mutat a darunk felülről is.

A nehéz és nem zökkenőmentes bejutás után, ez plusz egy fűszert jelentett, plusz egy nyomást is éreztem.  Hirtelen vált vizsgamunkából színlelt diplomavédéssé a dolog.
Extrém nyomás alatt is koncentrálni, hasonló kihívás, mint boxban számolás után hozni a meccset. „Mindenkinek van egy terve, amíg egyszer orrba nem gyűrik.” – Mike Tyson 

Kollégám az utolsó fogással. Ő volt a szemem, az irányítóm, aki ráadásul képes leváltani baj esetén, hiszen teljes értékű darukezelő, remek képességekkel és nem utolsó sorban „saját nevelés” darus szakmai oldalról. Hatalmas csapatmunka volt – nagyon büszke vagyok mindenkire aki velünk volt.

Sikerült végig megőrizni a koncentrációt és gond nélkül végigvittük a tervet. Nem kellett eltérni az előzetes koncepciótól, egy alkalommal viszont módosítottunk a részben saját fejlesztésű, részben saját gyártású, műbizonylatos segédgémünk szögén – mert azt is lehet.

Különleges emelések szögbe törhető segédgémmel, kérj ajánlatot most!
Használd az „Árajánlatkérés” menüpontot!

Kilátás a másodikról – darugémmel. Ekkor még várt ránk  meglepetés.

Vannak helyzetek, amikre nagyon nehéz felkészülni és vannak amiket nem lehet előre látni, mégis megtörténhetnek. Például ilyen, hogy senki nem emlékezett 20 év távlatából, hogy az asztal lapját tartó vasszerkezet le van hegesztve az ajzat betonban rejtett módon lévő lemezekhez. A megmozdíthatatlannak hitt terhet sikerült sérülések nélkül feltépni, csak akkor szembesültünk a valósággal, amikor fémes hanggal szakadtak fel az asztalok a hidraulikus gépszállító emelőink hatására. Semmilyen külső rögzítés nem volt látható.

Autódarunk szűk helyen, minket soha nem fogsz látni zsebkendőre talpalni.

Rengeteget lehetne mesélni az előkészületekről. Arról, hogy hogyan minimalizáltam a kockázatokat, mire gondoltam és mire nem. Ilyen részlet a talpalás is, sokszorosan túltervezve. Az öreg Tátra mindig tisztességgel ki van talpalva, ellenben sok új gépet látok „mezítláb”, vagy „jól van az úgy” módon talpalni, a szívem szakad meg.

Daruzás: 06-30-4546-515

Nagy magasság és szűk manőverezés – emlékkönyvbe való fotók ismét.

Néha a daruscégeknél a robbanás szerű fejlődésben, lemaradnak a legfontosabb részletek.
Elnézve egy-egy képet, néha szerintem mások bele sem gondolnak, hogy mi történhet, vagy mit úsztak meg utólag visszagondolva. Nálunk ebben az a különbség, hogy én pontosan tudom, hogy mit vállalok és mégis hozzá merek nyúlni. Sokan akkor se értik meg a következményeket és a kockázatokat, ha már baj van. Hiszek a totális felelősség elvében.

24 órás autódarus ügyelet – Érd – Budapest: 06304546515
Ha bajbakerülsz, bármikor felhívhatsz minket.

„Ezt még innen kikapjuk, aztán mehetünk tovább!” –  Speciális Daruzás, Budapest, BME.

Összességében egy remek napot zártunk és azt érzem, hogy rengeteget fejlődtem ez alatt az egy nap alatt is. Még óvatosabb lettem és még inkább megerősített ez a munka abban, hogy a mi céljaink valahol a speciális emelések, a különleges daruzás és a gépmozgatás, géptelepítés közelében keresendőek, de a saját játékszabályaink szerint.

Kérj árajánlatot, 24 órán belül részletesen válaszolunk: autodaruzas@gmail.com

Jól mutat a bordó vázszerkezet az autódarunk piros segédgémen. A festés is ennek az alkalomnak szólt, hogy a lehető legjobban lássam a daru gém pontos pozícióját.

Inkább ülök magam a darufülkében – mint reggel a vezetőségi meetingen. Inkább javítom a saját gépünket, mint várom a német szerviztechnikust a reptéren. Egy-egy ilyen emelés hátterében azt is látni kell, hogy megvannak az eszközeink a helyszínen gép javítására, ha bekövetkezne az elképzelhetetlen. Már-már katonai szempontok szerint gondolkozunk.

Tátra és CKD darukkal kapcsolatban alkatrésszel és javítási tanáccsal is tudunk segíteni:
06-30-4546-515

Nem szeretek lánccal dolgozni, de ehhez az emeléshez ez volt a legideálisabb függeszték.

A Tátrához nem kell hibakód kiolvasó diagnosztikai műszer, nincs gyantával kiöntött nyáklapos távirányító, nincs állófűtés vezérlő software miatt lefagyott fedélzeti számítógép, nem kell internet kapcsolat a hibaelhárításhoz, ellenben egy főtengelyre tekert spaniferrel akkor is elindítom, ha akkumulátor sincs benne és egy 17-es kulccsal meg egy százas szöggel akkor is összecsukom a darut, ha nincs benne motor és hidraulika szivattyú.

Műszaki hibás CKD daruk mentése, katasztrófa elhárítás: 06-30-4546-515

A hab a tortán, még egy gyors távtartós, toronydarus emelés belefért aznap egy másik munkaterületen.

Remek napot zártunk és még azután, hogy végeztünk a BME-n a daruzással, még elugrottunk egy gyors teherkötözési feladatot megoldani, ahol a távtartó gerendánkkal, emelőgerendánkkal és a bérelhető emelőeszközeinkkel segítettünk egy aggregátort toronydaruval, sérülés nélkül felemelni egy épülő ingatlan 9. emeletére.

Nagy értékű gépek emelésénél, mozgatásánál szívesen vállalok teherkötözést, szakmai irányítást legyen szó részfeladatról, vagy komplex, összetett megoldásról. Ha kell megkötöm, ha kell leemelem, beemelem, kigörgőzöm, elhúzom – mindezt akár a kulcslyukon keresztül is: 06-30-4546-515

A bejegyzés kategóriája: Acélszerkezetek Daruzása, Állítható Segédgém, Autódaru Bérlés, Autódarus Ügyelet, Autódaruzás, BME, Budapest, Budapesti Műszaki Egyetem, Csarnokon Belüli Daruzás, Daru, Daruzás, Éjjel-nappal hívható autódaru, Emelés Távtartóhimbával, Emelési Asszisztencia, Emelési Terv Készítése, Gépek Daruzása, Gépköltöztetés, Gépmozgatás, Gépszállítás, Gépszállító Hidraulikus Emelők, Képek, Segédgém Fix Emelőponttal, Tátra 148 - CKD - 16 tonnás autódaru, Távtartó Himba, Teherkötözés, Toronydaru Emeléstechnikai Kiszolgálása, Vasanyag Daruzása, Vasszerkezet Daruzása
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.