Visszatekintés – 2016 – Év Végi Összefoglaló

Nagyon aktív, eseménydús évet zártunk. Talán minden eddiginél több és szerteágazóbb kihívással szembesültünk, hiszen megpróbáltunk szintet lépni és olyan -eddig tőlünk még nem látott- megoldásokat is alkalmazni, amelyek talán szokatlanok egy kis, családi vállalkozás életében. Egészen az év eleje óta hatalmas tempót diktáltunk…

STRT8906rs

2016 – Január – Vasszerkezet Daruzása – Százhalombatta

Az év első hónapjai az átlagosnál erősebben indultak, több kisebb munka mellett már akadt egy-egy egész napos, vagy talán több napot is igénylő autódarus munkánk.

Autódaruzás – Daruzás – Érden és térségében:
06 30 4546 515

p2

Horogra szerelt élőképes kamera.

Februárban büszkén próbálgattuk az akkor már egy ideje használt, horogra szerelt, élőképes kameránkat és a rádiós irányítást Velencén, kiszerelt segédgémmel, nagyon szűk munkaterületen, ahol ezek nélkül az eszközök nélkül, vakon kellett volna dolgoznunk.

STRT0692rs

Március – DM Logisztikai Központ – Autódaruzás

Március környékén már volt egy nagyon emlékezetes javításunk is, új kuplung szerkezetet kapott a jó öreg Tátra darunk.  Édesapám rutinja sokat segített, hogy gyorsan orvosolni tudjuk a váratlan műszaki hibát. Mindennel együtt, még aznap elkészültünk a szereléssel.

STRT0651rs

Szétszakadt szerkezet…

Természetesen nem ez volt a legnagyobb javítási munkánk, több kisebb-nagyobb tervezett mellett, mindig akadt váratlan, azonnali beavatkozást igénylő helyzet is.

STRT0656rs

Új kuplung szerkezet…

Áprilisban részt vettünk az érdi tavaszi kiállításon, ahol ha jól emlékszem, először szerepelt az új, gyakorlatilag saját fejlesztésű, ipari műanyagból készült talpkorongunk.

STRT1083rs

Autódarunk a kiállításon.

Ide már az új baloldali torony-oldalszekrénnyel érkezett a gépünk, ami gyakorlatilag egy nagyon praktikus, egyedi méretre gyártott szerszámos.

114rs

Még a fényezés előtt. Feketére alapozva az új szerszámos.

Májusban többször dolgoztunk Velencén, illetve Gárdonyban. Egy esetben sürgősen, azonnal volt szükség autódarura, nagyságrendileg 40 perc alatt a helyszínen voltunk a hívástól számítva, Érdről…

Kérj árajánlatot e-mailben: autodaruzas@gmail.com 

STRT3126

2016 – Május – Autódaruzás – Gárdony

Júniusban kezdődött igazán a pörgés, több különleges projekttel. Egy személyautót emelhettünk a műjégpálya teraszára, ahol elsőnek kapott szerepet a részben saját tervezésű és gyártású emelőhimba rendszerünk, ami azóta hatalmas utat járt be.

CRSH9708rs

2016 Június – Autódarus autó daruzás… :)

Akkora érdeklődés követte az új eszközünket, hogy több -nálunk sokkal nagyobb- daruzással foglalkozó cég és vállalkozó is megkeresett minket. Azóta már több méretben, különböző teherbírással és összeállításban bérelhetőek ezek az eszközök tőlünk.

STRT3563web

Próba emelés, saját terepjárónk a levegőben.

1,8 métertől 2,8 méterig teleszkóposan, 5-6 méterig modulárisan toldható, darabonként max. 5,9 tonnás himbákat fejlesztettünk, minden szükséges dokumentációval. Bérelhető.

Keres minket bizalommal a hét 7 napján, napi 24 órában: 06 30 4546 515

STRT3940rs

2016 – Július – Vasszerkezet Daruzása – Érd, Parkváros

Júliusban tapasztaltuk meg igazán, milyen egy hosszútávú projekten dolgozni, több héten keresztül szinte folyamatosan dolgoztunk egy épülő csarnok munkálatain. Elképesztően sok anyagot építettünk be.

STRT3801rs

Autódarunk dolgozik Érden.

Itt fogalmazódott meg elsőnek az igény, hogy újra bevessük az előző évben parkolópályára állított, másik 16 tonnás autódarunkat. Komoly erőfeszítés volt ez a részünkről.

STRT4079rs

Augusztus – Ahogy haladtunk előre, egyre nagyobb gondokat okozott az időjárás.

A nyári viharos időjárás miatt, hol hatalmas sárban, hol viharos szélben kellett dolgoznunk. Egyszer az is előfordult, hogy egy semmiből előbukkant heves vihar olyan gyorsan csapott le ránk, hogy miután összecsuktam a gépet, egy órán keresztül nem mertem kiszállni. Jól tettem, a kevesebb mint 40 méterre parkoló markolóba csapott a villám a szemünk láttára, ha kicsit lassabb vagyok, lehet a daru lett volna a magasabb pont.

strt5833rs

2016, Szeptember – Édesapám halad el előttem a másik autódarunkkal.

Szeptemberben egyre többször fordult elő, hogy egyszerre több munkaterületen próbáltunk meg helytállni. Édesapámmal -és a beugró segítségünkkel- volt, hogy egyszerre, egy időben, több helyen is dolgoztunk, ami nagy teljesítmény, különösen édesapám részéről, hiszen 68 évesen is aktívan dolgozik, ereje teljében.

CRSH9607webrs

Édesapám, 68 évesen, töretlen lendülettel.

Szeptemberben ismét találtunk egy olyan megoldást, amit még sehol sem láttam. Saját tervezésű adaptert készítettünk kifejezetten szendvicspanelek daruzásához. Több sikeres projektben is használtuk, általában már munka közben meg szerették volna vásárolni, ahol elkezdtük használni, annyira egyszerű és gyors vele a munka.

Megfogó 003 www.daruzas.hu

2016, Szeptember, Érd, Szendvics oldalpanel daruzása.

Azóta sokszorosan bizonyított a panelfogó adapterünk. Bővítettük a tevékenységünket a szerszámaink bérbeadásával. Az ország minden pontjára viszik, hiszen minden szükséges dokumentációval rendelkezik, nem úgy, mint a többi „ügyeskedő” / felráncigálós módszer.

Megfogó 002 www.daruzas.hu

Bérelhető, egyedi panelfogó adapterünk. Egyszerű, gyors.

Október az új területekről szólt. Elkezdődött egy nagyon hosszú munkánk Gazdagréten, illetve egy középtávú Törökbálinton. Ismét párhuzamosan dolgozott a két 16 tonnás autódarunk. Hozzá kellett szokni a gondolathoz, hogy sok esetben külső segítség kell, ha például javítani kell. Ugyanis egyszerűen mindannyian máshol dolgoztunk.

strt6256rs

2016, Október. Madárhegy, Autódarunk a 0. szinten.

Bátorság volt a tartalék gépünket fixen lekötni Törökbálinton, szokatlan helyzet volt a számunkra. Ugyanakkor hatalmas segítség a megrendelőnek, nagyon gazdaságos módja volt ez a hosszútávú együttműködésnek.

strt5907rs

Tréleren érkezik a gépünk a munkaterületre. Költséghatékony.

Óvatosságra intő jelek ellenére, gond nélkül befejeztük a munkát, annak ellenére, hogy olyan elképzelhetetlennek tűnő esetek is előfordultak, mint egy komplett akkumulátor minden előzmény nélküli felrobbanása.

4

A felrobbant akkumulátor darabjai…

Elővigyázatosságból a komplett elektromos rendszer át lett vizsgálva. Innentől kezdve bármikor számíthattunk az egyik javítással foglalkozó partnerünkre, sajnos több esetben is volt rá szükség. Lépésenként meg kellett tanulnunk hosszútávon előre gondolkozni.

snapshot110rs

2016, November – Madárhegy. Szűk, meredek, sáros munkaterület.

A november az elképesztő hajtásról, az aggódásról, a defektekről és a folyamatos szerelésről szólt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nagy kiesés időben, csúszás, vagy jelentős leállás egyik munkaterületen sem volt a mi hibánkból. Erőn felül helytálltunk mindenhol. A gép meghibásodását mindig gyorsan és általában észrevétlenül javítottuk, ahogy a segítségünk lebetegedését is átvészeltük okos szervezéssel és jó idő beosztással.

strt7213

2016, November, Budapest, Szabadkikötő

Köszönhetően annak, hogy az egyik gépünk fixen dolgozott, a másik darukkal szabadon szervezhettünk. Olyan csodálatos helyeken is dolgozhattam, mint a budapesti kikötő.

1-jpg

Autódarunk a kikötőben.

Pont a helyszín, pontosabban az ottani útburkolat tanított egy újabb leckét. Kerékcsere után nyilván utána kell húzni a kerékanyáknak, erre azt szokták mondani, hogy elég kb. 50 km megtétele után megtenni.

strt7238rs

Úton hazafelé, dupla defekt.

A makadámkőből készült út és a folyamatos vibráció másképpen gondolta, hazafelé annyira lelazultak a kerékanyák, hogy teljesen elfogyott a menet a tőcsavarokról.

strt7259rs

Egy kitört és egy teljesen lekopott tőcsavar…

Így lesz egy alapvetően is hosszú napból még hosszabb. Már aznap este kibontottunk egy „donor” kerékagyat, hogy reggel folytathassuk a munkát. Egyszerűbb megoldás volt a komplett agy cseréje, mint kimelegíteni a tőcsavarokat.

strt7254rs

Javítás a helyszínen.

Szerencsések vagyunk, hiszen olyan szerelő barátaink vannak, akiket ha felhívunk késő este, csak annyit kérdeznek, hogy: „Mi a pontos cím?” és már indulnak is…

strt7894rs

December – Autódarunk este, Pátyon.

A december a hideg időjárásról lesz emlékezetes. Idén beruháztunk egy teljesen új Webasto állófűtésre is, amely ezentúl az egyik 16 tonnás autódarunk vezetőfülkéjét fogja sokkal kényelmesebbé tenni. Egyszerűen modernebb és megbízhatóbb mint a gyári kályha.

STRT7856

2016 – December – Telki – Vasszerkezet Daruzása

Természetesen azért a mi szakmánkban akadnak bőséggel olyan helyzetek, amikor nem lehet, vagy legalábbis sokkal nehezebb a hideggel szemben védekezni. A javítások során, szerelés közben -fedett műhely nélkül- néha nagyon kellemetlen dolgozni, de általában ez elkerülhetetlen. Legalább -most már- megfelelő szerszámok állnak a rendelkezésre.

STRT8021rs

Egy hideg reggel decemberben…

Összességében sikeres, de nehéz évet zártunk 2016-ban. A fejlődés reményében minden eddiginél nagyobb tempót diktáltunk és próbáltunk erőn felül megfelelni a saját magunkkal szemben támasztott magasabb elvárásoknak.

STRT7814rs

A kezelőfülkében. Édesapámmal az érdi karácsonyfa felállítása után.

Természetesen arányaiban nézve a nagyobb sikerek nagyobb nehézségeket is jelentenek és itt jön képbe a hatékonyság és a gazdaságosság, azt gondolom -sok minden más mellett- ezek azok a fő területek, ahol fejlődnünk kell a 2017-es évben. A megfelelő tanulságok levonása mellett kell építkeznünk az elmúlt év tapasztalataiból.

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.