Reklámtábla Daruzása – Érd – Autódaruzás

Érden, az M7-es autópálya felhajtójától nem messze dolgozhattunk egy olyan munkaterületen, amihez sok emlék fűz minket.

Maximális gémhosszal dolgozhattunk. Érd, 2017

Daruzással kapcsolatban keressen minket bizalommal: 06-30-4546-515

Kicsit több mint egy évvel korábban, gyakorlatilag a 16 tonnás autódarunkkal építhettük fel az épület nagy részét, beleérve az acélszerkezet daruzását és szendvicspanelezést, majd a szigetelés és a napelemek helyükre emelését.

Egy évvel korábban a 16 tonnással harcoltunk az építkezésen.

Akkor nagyon komoly csatát vívtunk az elemekkel, a sárral. A kisebb géppel komoly tervezést igényelt minden emelés. Egy hirtelen jött viharban ott éltem át életem talán legveszélyesebb pillanatait, éppen csak össze tudtam csukni a gépet, mire 2-3 perccel később, a 30-40 méterre mellettem parkoló markolóba csapott a villám a szemem láttára.

Azt tudtuk, hogy magasra felér az új gépünk, de az újdonság, hogy csíkot húz maga után az égbolton…     Érd, 2017

Ezúttal sokkal könnyebb dolgunk volt, szép időben, azóta térkövezett, jó és szép munkaterületen dolgozhattunk. A kisebb gépünk nehézségek árán összeszerelte a csarnokot, a nagyobb egy szinttel alacsonyabb pozícióból, egy szinttel magasabbra könnyűszerrel dolgozott.  Ezen is jól lemérhető a fejlődésünk, ha nem is olyan látványos.

Kérj árajánlatot írásban, 24 órán belül írásban válaszolunk: autodaruzas@gmail.com

Egy évvel korábban, apró elemenként építettük a csarnokot. Érd, 2016

Remélem jövőre ugyan itt, egy még nagyobb, még modernebb géppel dolgozhatunk majd.
Ha tetszett a cikk, kövesd munkánkat Facebookon: www.facebook.com/daruzas.hu/

Kategória: Autódaruzás, Daru, Daruzás, Érd, Reklámtábla emelése | A közvetlen link.