Tátra Kuplung Szerkezet Csere

Nagyon hosszú idő után fordult elő velünk, hogy át kellett szerveznünk egy teljes napunkat egy műszaki hiba miatt. Azonban így is szerencsések vagyunk, hiszen ismét egy viszonylag súlyos meghibásodásból sikerült előnyt kovácsolni.

STRT0134web

Tátra Autódarunk

Reggel munkába menet már észrevettem, hogy egyre jobban csúszik a kuplung, úgy ítéltem meg, hogy már nem elég eggyel alacsonyabb fokozatban közlekedni. Félre is álltunk állítani a kuplungszerkezeten, hiszen a „jó öreg Tátrán” ez a szerszámok tisztára törlésével együtt 6 és fél perces művelet, úgy, hogy közben ki sem kell szállnom a fülkéből.

STRT0651rs

A régi szétszakadt kuplungszerkezet, a kinyomócsapágy nélkül.

Újra elindultunk, azonban az egyik emelkedő közepén hirtelen, teljesen elment a hajtás.
Nem tekeredett vissza a szerkezet, a biztosító fülek a helyükön voltak, ahogy a kuplung villa és a tengelye is. Arra gondoltam, hogy a tárcsák közepe szakadt ki, nem lett igazam.

STRT0652rs

A kuplungház belseje, a kinyomócsapággyal és a rugóval, illetve mögöttük a villa és a visszahúzó rugó.

 Gondoskodtunk a gép hazajutásáról. Nem emlékszem mikor volt a gépünk utoljára a vonórúd kevésbé kényelmes végén… Felpörögtek a dolgok. Édesapám és a beugró segítségünk illetve a szerelők komoly mennyiségű szerszámmal és a kisebbik darunkkal felfegyverkezve láttak hozzá a motor kiemelésének előkészítéséhez. Közben én „elugrottam” a teljesen új -nem felújított- szerkezetért. Ez egy nagyon fontos és szerencsés döntés volt.

STRT0638rs

Új szerkezet, új nyomlap, két új tárcsa.

Nem kis befektetés, de nagyon megtérült. Sok bontott szerkezet állt rendelkezésre, de mindenképpen a csendes, „alacsony”, illesztés nélküli csapággyal szerettük volna összeszerelni a gépet, ráadásul annyira egyben van most ez a darunk, hogy nem volt szívünk ideiglenes megoldást alkalmazni. Álljon készen mindig, mindenre, azonnal.

STRT0656rs

Az új szerkezet.

Jó érzés a gyári csomagolást bontogatni az új alkatrészről. Még be se szereltük, képzeletben már hasítottam is fel a darunkkal az érdi emelkedőn. A valóságban is sokkal jobban vezethető lett. Mi pedig szerencsések vagyunk, mert egy nap alatt letudtuk a javítást, köszönhetően édesapám rutinjának és az összeszokott csapatnak.

STRT0669rs

A kiszerelt motor, nagyon újszerű, nagyon megkímélt.

Hatásos volt a beavatkozás. Jelen pillanatban a legerősebb motort használjuk amit ilyen gépben valaha láttam. A motor visszaszerelésekor beállítottuk a gázpedált is. Teljes gázt tudok adni, mégsem füstöl és mégis elképesztően erős. A régi gépünkhöz képest átlagban egy, másfél sebességi fokozattal tudok jobban haladni, ugyan olyan körülmények között, pedig az sem volt egy lusta technika.

Szívesen segítünk másoknak is, alkatrésszel, szaktanáccsal kapcsolatban:
06 30 9442 720

A bejegyzés kategóriája: CKD AD 160, Tátra 148, Tátra 148 - CKD - 16 tonnás autódaru
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.